A japán tea aktuális helyzete

Sommelier en thé japonais

A tisztelt olvasók és teázók hozzászokhattak, hogy időről időre a tea főbb trendjeiről és várható jövőjéről is hírt adunk. Az alábbi cikkben leírtakra többször felhívtuk már a figyelmet. Paradox módon közönségünk tagjai az átlagnál sokkal jobban értenek a teához és a japán teához is, de épp ezért egyfajta idealizált módon tekintenek kedvenc teájukra és az azt körülvevő kultúrára.

A járvány és most a háború alaposan felforgatta a tea világát is. A hatalmas belső piacra és polgárai emelkedő életszínvonalára támaszkodó kínai tea köszöni, néhány kilengéstől, ingadozástól eltekintve viszonylag jól van.  Sajnos az erőltetett termelés növekedéssel együtt járó környezeti problémák a jövő válságainak ágyaznak meg, a robogó gazdaság lokomotívjába lapátolt üzemanyag pedig számunkra egyre elérhetetlenebb szintre emeli a kínai teák árát. Ma egy hasonló színvonalú és reputációjú kínai tea már kétszer annyiba kerül, mint japán társa. Nagyszerű, mondhatnánk, csakhogy a helyzet még rövid távon sem fenntartható és nem látszik merre lesz a kiút. Nyilván senki sem szeretné, ha búcsút kellene mondania kedvenc teájának.

 

  Az alábbi cikket Florent Weugue, a japán tea sommelier néven ismert francia barátunk írta idén februárban, most a szerző hozzájárulásával közöljük, amit ezúton is köszönünk.  Florent egyetemi tanulmányai után Franciaországból elsőként szerzett japán tea instruktor minősítést.  „フランス人初日本茶インストラクターが営む日本茶・茶器専門店 „ Jelenleg saját tokiói boltját és online üzletét igazgatja. Nem ő az első, aki európaiként teaboltot nyit Japánban, de minden bizonnyal ő az első, aki ebben a teaboltban japán teát ad el és tanít japánoknak.

A Japánból postázó online bolt (Thés du Japon) oldala itt található, a fizikai bolt ( 青鶴茶舗-谷中店 Thés du Japon Tokyo-Yanaka shop & Online shop)  Facebook oldala itt követhető, francia nyelvű blogja emitt olvasható.

  

 

         A japán tea aktuális helyzete

 

2010-ben a francia blogomon írtam egy cikket a japán és a világ teatermelésének helyzetéről. Most 2022-t írunk és a cikk némi frissítésre szorul, bár a cikkben szereplő számok továbbra is érvényesek. Itt van hát egy új cikk 2022-ben.

 

Fogyasztás

 

2010-re az az általánosan elterjedt elképzelés, ami Japánt, mint „a tea országát” mutatta be, ahol a széles körben tisztelt tea a mindennapi élet nélkülözhetetlen eleme, véglegesen csorbát szenvedett. Hozzá kell tennünk, hogy ez az elképzelés sosem volt teljesen valós és inkább egyfajta délibábként tükröződött a kelet mesés világát megismerni igyekvő nyugati teaivók szemében.  Tény, hogy a japán tea a hatvanas évektől kezdve széles körben fogyasztott termékké vált.  A japánok szemében ugyan sosem vált igazán értékes árucikké, de mégis fontos volt és jelen volt az otthonokban.

1970-ben, a hatvanas évek nagy gazdasági növekedését követően a háztartások átlagos teafogyasztása mintegy 2,097 gramm volt (fejenként 527 gramm). Azóta ez az érték folyamatosan csökken, 2020-ban már csak 791 gramm volt háztartásonként (266 gramm fejenként).  2021 enyhe növekedést hozott: háztartásonként 827 gramm (illetve 280 gramm fejenként), ami akár jó hír is lehetne, de a háttérben minden bizonnyal a COVID-19 járvány miatt kényszerű otthon tartózkodás hatása állhat.

 (Csak összehasonlításként; 2020-ban a japánok egy főre eső kávéfogyasztása 3,400 gramm volt! Ez a hatvanas évek óta folyamatosan emelkedő trend betetőzése.)

 

Valójában, ahogyan azt már számtalanszor hangsúlyoztam, a sencha, a legismertebb és a japán tea kultúrát leginkább képviselő tea csupán a hatvanas évek gazdasági növekedésének köszönhetően vált ismertté és elérhetővé széles tömegek számára. Ezt megelőzően a senchát a 19. század második felétől kezdődően leginkább a vezető exporttermékké történő fejlesztés szándéka jellemezte. Ebben a minőségében a senchát a selyem mellett a gazdasági növekedés kulcstermékének szánták.

A belföldi piac igen szűk volt, leginkább az elitre és a sajátos városi burzsoáziára korlátozódott egy alapvetően elmaradott „vidéki” agrár gazdaságban.

A vidéki japán egyszerűbb teákat fogyasztott, főként helyi, az étkezéseket kísérő banchákat. 1960-ra a sencha exportermékké való fejlesztésének nagyratörő álma végképp szertefoszlott, de ezzel párhuzamosan más folyamatok is zajlottak; tömegek vándoroltak a városokba, amelyek kényszerűen elvesztették kapcsolatukat az addig fogyasztott helyben termelt banchájukkal, így az életszínvonal emelkedésével szinte korlátlan piac nyílt az új tea, a sencha előtt. A hatvanas évek gazdasági robbanása idején a teakereskedők nagyon kedvező csillagzat alatt dolgozhattak, bármit könnyű volt eladni, nem volt szükség magyarázkodásra, a fogyasztó nevelésére; a nyolcvanas évek elejéig ez volt a japán teaipar arany korszaka.

 Ugyanakkor a sencha érdektelen és értéktelen tömegtermékké vált. Az ízlést formáló zászlóshajó termékek külföldi teák és kávék lettek.

Különösen az idősebb generációk számára, akik életében a tea mindennapi fogyasztási cikk volt, a sencha egy nagyon olcsó, értéktelen tucatterméknek számított, amire nem volt érdemes komolyabb pénzt áldozni, ráadásul ugyanez vonatkozott a tea készítéséhez használt eszközökre is.

Ez a folyamat végeredményben oda vezetett, hogy ma a japánok alig ismerik a saját teájukat, csekély érdeklődést tanúsítanak iránta, olyannyira, hogy a legtöbb háztartásban már nem kötelező eszköz a teáskanna. Ebből következően a túlnyomó többségnek fogalma sincs arról, hogyan kell elkészíteni egy senchát, nem is szólva a különféle sencha variánsokról (fajtákról), ami a rizs, a szőlő, az alma, vagy az édesburgonya esetében nagyon is ismert fogalom. Mindenki hallott már a Yabukitáról, de senki sem tudja, mi is az valójában.  Vajon ugyanez a tudatlanság jellemző mondjuk Franciaországban, ha a borkészítéséhez használt szőlőfajtákról van szó?

A helyzethez az is hozzátartozik, hogy a piacot meghódították az előre csomagolt és készített ún. palackos teák. Ez az érv nem teljesen korrekt, mert a palackos tea üdítők valamilyen értelemben a régi, hagyományos banchák leszármazottai. A palackos tea tulajdonképpen az eltűnő bancha helyén keletkezett űrt töltötte be és nem jelent közvetlen fenyegetést a senchára, gyokurora, vagy matchára, amelyek hagyományosan az íz, és a hozzájuk kapcsolódó eszközök kultúráját, a velük járó relaxációt és örömöt jelentik. Az, hogy nem vették a fáradtságot, hogy ezeket a teákat ekként mutassák be, csak hozzájárult ahhoz, hogy a japánok és nagyon is gazdag teáik közötti távolság ekkorára nőjön.

A japán tea helyzete a catering és az éttermi ellátás terén nem kevésbé drámai. Japánban immár minden utcasarkon találhatunk egy kávézót, de egyikük sem kínál senchát. Esetenként találhatunk matcha lattét. Ha a kedves vendég senchát kíván inni, akkor el kell fáradnia a kevés nyitva maradt speciálisan csak teát áruló szakbolt, vagy teaház valamelyikébe. Az éttermekben az étkezés végén kávét, esetenként fekete teát kínálnak, de sohasem senchát. Néhol vízpótló alternatívaként, (ingyenesen!) rábukkanhatunk egy-egy hojichára. A japán tea reménytelenül küzd azért, hogy az idegen kávéval egyenlő státust harcoljon ki magának. A Japánba érkező turisták meglepődnek azon, milyen nehéz is itt teát kapni.

 

 

Ráadásul az idősebbek (mondjuk a 60 év felettiek), akik, mint láttuk, ragaszkodnak a nagyon olcsó tea vásárlásához, hajlamosak arra, hogy gyorsan elintézzék a jelenlegi helyzetet azzal, hogy azt mondják, a fiatalok eltávolodtak a teától… de végeredményben kinek a hibája ez? Ki nem tanította meg ezeket a fiatalokat arra, mi a jó tea? Amikor szóba kerül, akkor el kell mondanom ezeknek az idős embereknek, hogy manapság, ha valaki valóban érdeklődik egy magas színvonalú tea, vagy eszköz iránt, akkor szinte mindig a 30-40 éves korosztályból való fiatalokról van szó.

 Végezetül hozzá kell tennem, hogyha valaki nem költ arra, hogy magának teát vásároljon, akkor is a tea és eszközei emberemlékezet óta tökéletes ajándék eszköz voltak. Legyen bármilyen alkalom, temetés (ebben az esetben a buddhista kapocs egyértelmű), de oseibo, azaz újévi ajándék, vagy ochûgen, egy nyári utazásról való hazatérés után, a tea nagyon fontos ajándék volt. Ezek a tea ajándékok általában valamilyen, nem feltétlenül a legmagasabb minőségű, de nagyon szépen, gazdagon csomagolt tea-válogatásból álltak. Ez egy nagyon fontos hagyomány volt, év végén jónéhány bolt legfontosabb bevételét jelentették, de lassan ez is eltűnőben van, vagy ahol fennmarad, ott a tea helyét más termékek vették át.   

 

 

Tea termelés

 

Japánban a tea termesztésére használt termőterület 1980-ban 61.000 hektárral érte el a csúcsát. (Jelenleg évtizedeken át tartó csökkenés után kb. ennyi Magyarországon a szőlőművelésre használt földterület. (ford.) 2021-ben már csak 39.000 hektáron termesztettek japán teát. A kész tea termelése 1975-ben volt a legmagasabb 105.446 tonnával, ami 2020-ra 81.700 tonnára csökkent. 2021-ben, valószínűleg a COVIDnak tulajdoníthatóan még drasztikusabb csökkenés következett be 69.800 tonnával. Tekintve, hogy ugyanebben az évben a fogyasztás nőtt, így ez inkább kivételnek tekinthető.

Ha a termesztésre használt terület és a tea termelés arányát vizsgáljuk, akkor két dolog érdemel figyelmet.

Egyrészt a két adat egymással nem arányos. Egy adott termőterületen esetenként és évenként csak egyszer szednek teát, míg máshol akár négyszer is, így a termelés adatai területenként nagymértékben változhatnak.

Másrészt viszont, ha a termelés mennyisége esetenként kevésbé csökken, mint a termesztésre használt terület nagysága, akkor olyan területről van szó, ahol a nyolcvanas évek óta a palackozott tea gyártásához használt nyers levél tömegről beszélünk. Előfordulhat az is, hogy a termesztők száma természetes módon csökken, az egy főre jutó termesztési terület pedig nő.

Sokan felhagynak a teatermesztéssel, vagy legalábbis úgy vonulnak vissza, hogy a tevékenységüket jól ismert okokból senki sem veszi át, nincs, aki azt folytassa. Olyan munkáról van szó, ami egész egyszerűen nem kecsegtet kényelmes élettel és nem garantál jó jövedelmezőséget. A helyzet nem mindenhol ilyen, de különösen a hegyvidéki területeken nagyon aggasztó. Ha valaki veszi a fáradságot és tesz egy sétát Shizuoka Honyama területén, a számtalan elhagyott területet látva egyértelművé válhat számára, mekkora a baj. Ezeken a területeken sokkal nehezebbek a művelés körülményei és az itt termelt teák ára akár még alacsonyabb is lehet, mint a síkságon termelteké. Tavasszal szezon kezdetén ugyanis az a tea ér a legtöbbet, ami a leghamarabb ér a piacra.

Ebben az értelemben Kyushu magasan sztenderdizát, árnyékolt, fukamushi, erősen sütött, kevésbé mély, de umamival telített, édes és smaragdzöld teái mind a japán, mind a külföldi vevők számára kétségtelen előnnyel rendelkeznek

A sencha alapanyagának (aracha) átlagára 2004-ben minden szedést figyelembe véve 2,000 JPY volt kilogrammonként (ha csak az első szedés adatait nézzük, akkor valamivel kevesebb, mint 3.000 yen), ugyanez 2021-ben 1.088 JPY/kg-ra csökkent (1,710 az első szedés esetében). (A magyar fogyasztó nyelvére lefordítva152 Ft/ 50 gramm nyers, feldolgozatlan, de már szárított teáról van szó) Ha valaki figyelembe veszi az állandó inflációt Japánban egyértelművé válik, hogy a helyzet így tovább nem fenntartható. A tendencia nemcsak a termesztőkre, hanem az egész iparágra érvényes, a kereskedő is kevesebbet és alacsonyabb áron tud csak eladni. A teaházak és teaboltok száma is egyre csökken.

Van viszont egy új jelenség, ez a tea export visszatérte és erősödése.

2001-ben Japán mindösszesen 599 tonna teát exportált, ugyanez az adat 2021-ben 5.274 tonna volt, a valaha mért legmagasabb érték. A legfontosabb piacok nagyság szerinti sorrendben az USA, Tajvan, Németország (egyben európai elosztó központ), Szingapúr, és Kanada.

Figyelembe kell venni, hogy ezeket a számokat nagyrészt az olcsó matcha és más porrá őrölt teák (matcha, funmatsucha) exportja húzza, csak az USA esetében ezek teszik ki az export 71%-át, (viszont az EU esetében ugyanez már csak 34% , a tajvani exporton belül pedig alig 7%.) Ezeken a piacokon már más japán szálas teák sencha, gyokuro, és esetenként a genmaicha, hoji-cha is kedveltek. Ugyanakkor nem érdemes túl nagy reményeket táplálni a tajvani exporthoz, ami túlnyomórészt a helyi palackozott teák gyártásához használt alacsony minőségű és alacsony árú teából áll.

Amennyiben az export mennyisége nő, az ebben résztvevő teák átlagos ára is nő valamelyest, ami önmagában nagyon jó dolog, még akkor is, ha összességében még mindig a kategória alján maradunk.

 

Összefoglalva: igaz az a megállapítás, hogy elmúlt években a piaci szereplők mind olyan piaci modellt követtek, amiben a fogyasztó kiszolgálása során nem a felismerhető és kívánt ízek számítottak, hanem a saját, névtelen blendjeik voltak a meghatározók elsősorban egy-egy árkategóriát követve. Egy-egy tea leírásakor ma is leginkább az umami és a fanyarság az egyetlen kifejezés, ami „segíti” a vevőt a tájékozódásban. Ha ettől többet próbálunk hozzátenni egy tea leírásakor, a vevők gyakran azt gondolják, hogy valamiféle aromás, ízesített teáról van szó.  Lényegében az alapkoncepció az, hogy minden tea egyforma, csak az umami változik némiképp. A teafajták (variánsok) ismeretének hiánya, a teaszakértők, szakkereskedők erőfeszítésének hiánya és a vásárlás helyének átalakulása jól illusztrálja a jelenlegi problémát.

1999-ben a japán tea 38 %-át úgynevezett szakboltokban, 29 %-át szupermarketekben értékesítették, 2016-ban ez az arány már 26 kontra 35%-ra változott, 2021-ben pedig már 48,7% volt a nagy áruházak részesedése, szemben a szakboltok alig 15,7 %-val. Az emberek nagy része nem lát különbséget a szupermarketben, vagy a szakboltban vásárolt tea között. Igaz persze, hogy a kiskereskedelem jól ismert, régi szereplőinek névtelen blendjeivel szemben a szupermarketek kínálatában semmi kivetnivalót nem találhatunk. Néhány luxus áruház bemutat ugyan single estate, magas minőségű termékeket, amit egy régi boltocska sosem merne, mert félne, hogy nem tudja elmagyarázni a vevőnek, következésképp nem tudná eladni.

Van természetesen néhány, de tényleg csak néhány régi szaküzlet, esetleg új piaci szereplővel működtetett különösen a 2000 es évtized vége óta igen népszerű teaház, akik viszont nem kiskereskedők. 

Teát eladni nehéz. Van ugyanakkor egy új jelenség, egy egészen halvány érdeklődés a fiatalabb generációk körében a tea, mint gourmet termék, mint szenvedély iránt. Ez az érdeklődés a single estate, a tea variánsok, az illatok és ízek gazdagsága köré épül fel, felváltva vagy kiegészítve a tea örökös marketing hívó szavát a tea egészségre gyakorolt hatásáról.

A japán fekete tea körül kialakult őrület új hulláma is a dinamizmus új irányát jelöli ki. Ez lehetővé teszi a japán tea gazdagságának eseményeken való promotálását olyan fogyasztók körében is, akiket már teljesen elhódított a külföldi tea.

A helyzet, ami tehát ettől függetlenül meglehetősen sötét, egyenes következményként sújtja a kyûsu-shokunin, a tea eszközök gyártóinak a Tokoname-yaki és banko – yaki t kis világát is. A mesterek átlagéletkora nagyon magas, elenyésző számú Tokoname mesternek vannak utódai, csak néhány fiatal keramikus érkezett frissítésnek az utóbbi időben.

A Banko-yaki ha lehet még rosszabb helyzetben van, alig maradtak dolgozó mesterek, köztük csupán egyetlen a fiatal. Egy teáskanna elkészítéséhez szükséges technikai tudás és a ráfordított idő az eszközök alacsony áraival oda vezet, hogy nagyon kevés fiatal akar erre az útra lépni.

Nehéz valamilyen pozitív végkicsengéssel zárnom ezt a kitekintést. Azt hiszem, hogy a nehézségek nagy részének történelmi és kulturális gyökerei vannak egy olyan társadalomban, ami túl gyorsan fejlődött és képtelen volt saját hagyományaiba integrálnia a teát, mint egy értékes, gourmet terméket.

Természetesen sohasem késő. Azt gondolom, hogy a termelés csökkenése önmagában nem probléma.

Azt hiszem, hogy a gondot az árak csökkenése és az arravaló erőfeszítés hiánya jelenti, hogy az igazán magas minőségű teákat valamilyen módon, erősfeszítéseket hozva népszerűsítsük.  Kevesebbet, de jobbat termelni az egyetlen lehetőség egy olyan ország számára, mint Japán, ahol a megélhetés költségei és az életszínvonal a legmagasabbak közt van a világon. Piaci nevelés, tájékoztatás, okosabb export politika lehet a két kulcsszó, véleményem szerint.

 

Eddig a cikk. A kínálatunkban és Florent boltjában szereplő teák rtermészetesen kivételek, nem illeszkednek ebbe a trendbe. Különleges teák és eszközök, amelyek gyártói igyekeznek felismerhető, megkülönböztethető minőséget nyújtani. A mögöttük álló gazdasági szerkezet és problémák viszont nagyon is valósak.  Egyet elárulhatok.  Ha valakinek kedve támad valamelyik kies japán hegyvidéken egy elhagyott teaültetvényt felvirágoztatni, arra leginkább csak bérlőként nyílik lehetősége, idegen földtulajdonhoz mezőgazdasági termelőként csak meglehetősen bonyolult engedélyeztetési eljárás során juthat Japánban, de a termőföld állítólag nem drága..

A fotókat Florent Weugue készítette.